Interjúk » Mestermérleg (2018. 09. 14.)
"A hétközi újabb kupameccs után, amelyen kiváló játékkal búcsúztattuk a megyei másodosztályban jól szereplő Tótkomlóst, egy odahaza mindenkire veszélyes Mezőhegyes következett a bajnokságban. Bíztam benne, hogy egy ponttal tudunk távozni, és tudjuk folytatni kiváló szereplésünket. Az első négy forduló eredményei kellő önbizalmat adtak a csapatnak, hogy idegenben folytassuk a veretlenségi szériánkat. Az első félidő első húsz perce rémálomszerűen alakult: félve, bátortalanul, sok hibával kezdtünk, amit a hazai csapat hamar meg is büntetett. A védekezésünk nem volt elég feszes, és elől sem tudtunk helyzeteket kialakítani. Szerencsénk is volt, hiszen a Mezőhegyes előtt adódott még lehetőség, hogy biztosabb vezetésre tegyen szert. A félidő második felére kezdtünk magunkhoz térni, és egy nagy ziccer után, egy távoli lövéssel lélektanilag legjobbkor sikerült kiegyenlíteni. A második játékrészben már egy egészen más arcunkat mutattuk, lelkesen, koncentráltan játszottunk, és egy pontrúgás után megszereztük a vezetést. A harmadik gólunk egy gyönyörű akció végén született, és érezhető volt, hogy a hazaiakban már nem lesz annyi, hogy a maguk javára fordítsák a derbit. Ha jobban koncentrálunk, akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk, amely a második félidei teljesítményünk alapján megérdemelt. Értékes három pontot szereztünk, hiszen a sportszerű házigazdák sok csapatnak fognak még kellemetlen perceket szerezni. Következik az orosháziak elleni rangadó, amit mi várhatunk nyugodtan, hiszen az eddig megszerzett 10 pont minden vágyunkat felülmúlja, és elmondhatjuk, hogy álomrajtot vettünk a megyei I. osztályban."